2015. október 16., péntek

17. Rész

A keletkezett sokkból kellett pár perc amíg felébredtem, utána gyorsan elbúcsúztunk Bethany-tó, és már indultunk is a stúdióba, ugyanis lesz a bandának egy interjúja, amit a rajongók élő adásban nézhetnek. Harper-rel azt beszéltünk, mivel már egy ideje együtt vagyunk, ő is részt vehet az interjúban, azaz oda fog mellém ülni. A srácok barátnői is (bár akinek is van) szerepelni fognak az adásban.
Egy jó óra múlva már rég ment az adás.
-Te vagy Aria szakított? - ez kérdés hallatán Harper erősen megszorította a kezem
   -Közös megegyezés alapján.
-Hogy ismerkedtél meg Har-rel? - Harper vett egy nagy levegőt majd válaszolt
    -Igazából már kiskorunk óta ismerjük egymást - füllentett Harper majd egy hamis mosollyal "intett", hogy jöhet a következő kérdés.
A többi kérdés a többi bandatagnak szólt inkább. Az interjú végezetével, úgy döntöttünk a srácokkal, és a csajokkal, hogy elmegyünk a ma este megrendezésre kerülő Demi Lovato koncertjére.A csajok nagyon örültek, ugyanis mint nagy fanok, de még Harper-en kívül nem volt senki a koncertjén.
  Mire odaértünk a koncert helyszínére, mi srácok nem nagyon tudtuk, hogy hol vagyunk. Kicsit megártott nekünk a sok wiskey.
  A koncert után, viszont már tényleg kivoltunk ütve, addigra már a nemünket sem tudtuk. Őszintén... fogalmam sincs, hogy hogyan és mikor értünk haza Har-rel, de egy biztos, hogy Harpert megbántottam valamivel, mert másnap mikor felkeltem nem volt a házban. Hiába hívtam, csak a hangrögzítő kapcsolt be. Nagyon fájt a fejem, szóval úgy döntöttem alszok még egy kicsit. Mire felkeltem, a nappaliban ült Har.
-Hol voltál reggel? - kérdeztem még kómásan
-Miért lettem volna itt, ha úgysem szeretsz? - kérdezte flegmán
-WTF?? - kérdeztem, idegesen
-Tegnap mondtad, hogy Bethany szerelmet vallott és hogy te is nagyon szereted, meg ő sokkal "sexi-bb"
-Ez most komoly???? - kérdeztem, miközben azt sem tudtam, hogy vágjam ki magam ebből
-Igen, ma Bethany-val is beszéltem és ő sem tagadta le. Sőt ...
-Ez nem igaz! Nem szeretem! Téged szeretlek! - ordíbáltam
-NEM MONDOD?? O.o Csak tudod egy baj van... NEM hiszek neked! - ordíbálta, majd zokogva elfutott

Komolyan nincs még egy ilyen lúzer a világon, mint én. Úgy döntöttem, véget vetek az életemnek. Egy kés társaságában bementem a fürdőszobába. Mielőtt megtettem volna, írtam egy sms-t Har-nek.
"Tudom, hogy utálsz, sőt mindenki utál, akim még van, ezért úgy gondoltam végzek magammal. Szerettelek, -Z"
Letettem a telefonom és a késsel vízszíntesen megvágtam a kezem. Annyi az utolsó emlékezetem, hogy elesek, és tök sötétség lesz körülöttem.

Harper szemszöge:

Kaptam egy aggasztó sms-t Zayn-től. Úgy gondoltam, jobban teszem ha megnézem, hogy minden rendbe van- e vele. Mikor benyitottam a fürdőbe, csak annyit láttam, hogy vérben úszik a teste, mellette meg a telefon. Azonnal hívtam a 911-et, hátha tudnak segíteni még rajta.

Remélem tetszett!
Üdv:Sarah T.